A szürke mind az ötven árnyalata

Egyéb

Sokszor mondják nekem a baba-mama klubban, hogy milyen aranyos, hogy a Laurának van egy kabalapokróca, amit mindenhová magával visz (értsd WC-re, fürdőszobába, bevásárláskor stb.). Eredeti színe fehér, de már látom rajta a szürke mind az ötven árnyalatát… Pedig becsülettel mossuk, ha elalszik. Mert azt ugye csak akkor lehet és még így is mindig nyerítés van, ha észre veszi, hogy nincs a közelében, míg szárad.

Nos, Lora babának rögtön két pokróca is van. Gondoltuk, hogy így könnyebb lesz mosni a másikat. Hát, nem így lett. Most már két pokrócot kell utána hordozni… Amúgy „popókának“ nevezi őket és bizony előfordul, hogy leteríti az előszobában (ahol más leveti a piszkos cipőjét) és ráfekszik, vagy spontán feltörli vele a padlót a konyhában vagy a fürdőszobában.

Valamelyik nap fürdetés előtt Laura megkívánta a piskótát. Kezébe nyomtam egyet, erre ő közölte, hogy „Kettő!“. Teljesen ledöbbentem, mert még sosem hallottam tőle a számokat és nem is tanítottam őt erre különösebben. Kiderült, hogy a papa úgy lépcsőzik vele, hogy közben egytől ötig számol neki. A papa rögtön szerzett nálam pár piros pontot, amit jól behűtött sörre válthat a közeljövőben. A Laura meg jelesre vizsgázott asszertivitásból és érdekérvényesítésből. Megint csak tanulnom kellene tőle.

Már szépen mondogatja, hogy „köszi“, „oké“  vagy  „nyalóka“. Nála a liba „hiba“, a ló csak „jó“, a béka hol „béka“, hol „bíka a madár meg „manya“. Az időjárásváltozásra szintén nagyon odafigyel, sokszor mondja, hogy „hida“ (hideg) vagy „mele“ (meleg).  Mi több,  költséghatékonyan gondolkodva naponta többször felhívja arra a figyelmem a drága, hogy „Hida, ajtó!“. Ez annyit tesz, hogy csukjam be az ajtót, mert hideg van. Már most kioktat, hihetetlen. 😀 Pedig alig kétéves!