Ilyen az, ha gyerkőccel mész vásárolni…

Egyéb

Laura gyorsan tanul. Már két idegen szót tud. Az egyik a „sopi“ – shoppingolás, a másik az „Ajoj!“ – Ahoj! vagyis Szia!. Az utóbbit a szomszéd kislánynak szokta köszönni Pozsonyban. A „sopi“ pedig nála egyet jelent a kirándulással. Fogja a kis motorját és már mondja is, hogy „kék nyalóka“ (kólás) és „iszika“. Ezt a két dolgot mindig kell neki venni az üzletben.

A kedvenc színe egyébként a kék. A többi színt nem hajlandó a szájára venni. Bármiről kérdezem, hogy milyen színű, mindenre rávágja, hogy „Kék!“. Kék a kutya, a macska, a fa, a hinta. Egyszóval minden. Mintha csak tudtam volna már terhesen ezt, mert sötétkék babakocsit választottunk neki. Persze abban sem ült már vagy háromnegyed éve. Ő már nem baba, ő már bizony motrozik.

A bevásárlás gyerekkel egyet jelent az embert próbáló türelem gyakorlásával. Ha nem vesz le 20 dolgot a polcról 5 perc alatt, akkor egyet sem. Amíg kekszről van szó, addig nincs gond. Mikor már a borosüvegeket emelgeti, akkor már az ájulás kerülget…

Míg elérünk a pénztárig, úgy nagyjából 5 féle ételt fel kell neki bontani és akkor még jól megúsztuk. A begyűjtött plüssmaciktól többnyire könnyes búcsút veszünk a pénztárnál. Az eladónénik általában együttérzően és megértően magyarázzák Lora babának, hogy a maci bizony itt marad, mert az ők viszi haza az unokájuknak.

Van, hogy hisz nekik, van, hogy nem. Ilyenkor rohamléptekben távozunk és kimerülve állapítjuk meg, hogy soha többet gyerekkel üzletbe…Aztán valahogy mégis magunkkal visszük a legközelebbi alkalommal. De lehet ezt még fokozni. Elég őt bevinni egy játékboltba!