Vannak azok a pillanatok (III)

Egyéb

 

  • Mikor a szomszéd hároméves krétájával alkotsz az útra egy zsiráfot és a kis gmsrác odaszól, hogy nem szereti, ha szamarat rajzolsz. 😀 Mondjuk múltkor anyum filccel kreált Piroskájára rávágtam, hogy bohóc… Szóval azt hiszem, hogy volt kitől örökölni a rajztehetséget…:D
  • Mikor állsz az üzletben, a gyermek meg levesz valamit a polcról és a pénztárhoz szalad azzal, hogy „Én kifizetem.“ Pedig előtte soha még csak hasonlót se mondott…
  • Amikor csak elképedve hallgatom, miket tud már. Persze hűen tükrözi mindazt, amit tőlünk hall és lát. „Mama, hidd el! Odacsapok!“ Ezt szerintem pont tőle hallhatta. Vagy mikor kijelenti, hogy nem eszi meg a nyalókát, mert „Most nincs rá időm.“
  • Amikor Laura megrögzötten ragaszkodik valamilyen számomra jelentéktelennek tűnő és logikátlan szokásához, engem meg a frász kerülget. A legnagyobb hidegben is szoknyát kell adni rá és úgy kell alákönyörögni a nadrágot, fölé meg a pulóvert. Vagy éppen ordítva követeli, hogy „Megigaz, jokki!“(Megigazít zoknit!).
  • Amikor dühösen odaszól, hogy „Aja nem beszélget!“. Ilyenkor már zavarja, hogy nem ő van a középpontban. Aztán vannak még ugye a kedvenc mondatai: „Síjni fogok.“ (Sírni fogok!). Általános érvényű, napjában százszor elhangzó zsarolóeszköz. Amint valami nem tetszik, könyörtelenül beveti.
  • Amikor nagy magabiztosan kijelenti, hogy „Én nagy vagyok.“ Neki már nem kell segíteni, úgy gondolja. Aztán ha lusta vagy az érdeke másképp kívánja (épp a bilizésről van szó), akkor szemrebbenés nélkül előhúzza, hogy „Én kicsi vagyok.“ 😀 Lehet még a végén politikus lesz. 😀